A NAP Rendelő a médiában

 

Emlék
naprendelo_ladies_ciikk2_A médiában megjelent első (és ideig egyetlen) reklámunk 2004-ből. Szerencsére folyamatosan élvezzük a szájhagyomány kedvező hatását, pácienseink ragaszkodását.

 

 

 

Cosmopolitan
cosmo1Tapasztalatok szerint, ha egy ismert ember súlyos betegségéről jelenik meg hír, az sikeresen irányítja a figyelmet (legalábbis átmenetileg) az adott kórkép megelőzésére, kezelésére. Brooke Shields sikerrel küzdötte le a méhnyakrákot – ennek kapcsán kérdezték orvosunkat a megelőzés lehetőségeiről.

 

 

Glamour
glamour1A méhnyakrák megelőzésének hetén kérdezte a Glamour magazin a NAP Rendelő orvosát.
 

 

 

Maxima
maxima1A nőgyógyász válaszol rovat vendége volt a NAP Rendelő munkatársa.
 

 

 

Tóth Icó – Minden anyuka meggyógyul
IcókönyvA méhnyakrák elleni küzdelem magyarországi történetében mérföldkőnek számít Tóth Icó könyvének megjelenése. Icónál második gyermeke születése után diagnosztizálták a rosszindulatú daganatot. Könyve a betegség és a gyógyulás folyamatának leírása, mely egészségeseknek és betegeknek egyaránt szinte kötelező olvasmány. A könyv megjelenését jelentős civil összefogás követte, létrejött a Mályvavirág Alapítvány – a méhnyakrákos betegek gyógyulásáért és a megelőzésért.
Az alapítvány munkájában önzetlenül segít rendelőnk két nőgyógyásza, a könyv orvos szakértője Dr. Bartha Tünde.

 

 

Kiskegyed
kiskegyedTóth Icó történetét számos hazai női folyóirat ismertette, könyvére felhívta a figyelmet. A könyv megjelenése után nem sokkal Tóth Icó a NAP Rendelő orvosaival közösen megalapította a Mályvavirág Alapítványt, melynek fő feladata a méhnyakrák megelőzése és a méhnyakrákos betegek gyógyulásának elősegítése.(www.malyvavirag.hu)

 

 

Hatékony, biztonságos fogamzásgátlás
rizikóképOrvosaink jóvoltából számos tájékoztató, országosan elérhető kiadvány segíti a magyar nők tájékozódását nőgyógyászati, szülészeti kérdésekben. Igyekszünk ezzel segíteni felelős döntés megszületését, a betegségek megelőzését, a mielőbbi gyógyulást.

 

 

TV2 a NAP Rendelőben
A TV2 Kilenc hónap sorozata is vendégeskedett nálunk. A műsorban Debrecenből két magánrendelő szerepelt, örömünkre szolgál, hogy a NAP Rendelő lehetett az egyik. A forgatás jó hangulatban zajlott, a vágás után adásba egy konkrét eset került: egy vesetranszplatáción átesett kismama terhesgondozása.
 

 

 

A NAP Rendelő az RTL Klub műsorán
Tóth Icó könyvére az RTL Klub is felfigyelt, Egészségkalauz című műsorának adásában Argyelán Krisztina járt a NAP Rendelőben dr. Bartha Tünde szülész-nőgyógyásznál, akivel a méhnyakrák megelőzési lehetőségeiről beszélgettek. A humán papillómavírus esetében az oltással történő elsődleges megelőzésre, a szűrővizsgálatokkal pedig a méhnyakrák másodlagos megelőzésére egyaránt lehetőségünk van. A műsorban Tóth Icó is megszólal, aki meggyógyult betegségéből, és erről könyvet is írt.

 

 

Videoklinika
Magyarország legnépszerűbb orvosi videoportálja a Videoklinika (www.videoklinika.hu). Több tíz, Nap Rendelő által készített anyag található a portálon. Példaként a hosszútávú fogamzásgátlásról készített anyagot mutatjuk meg, mivel nagyon fontosnak tartjuk ennek a fogamzásgátlási formának a megismertetését mind szélesebb körben. Ha megnézi a videót, Ön is megismerheti a módszer előnyös tulajdonságait. Kérdéseivel bátran keresse a NAP Rendelő orvosait, akik minden további segítséget megadnak a választott módszer mind eredményesebb alkalmazásában.

 

Újabb Tv felvétel az RTL Klub műsorából
A tavalyi sikeres műsor után  újra a NAP Rendelőben forgatott az RTL Klub Egészségkalauz magazinműsora. Ez alkalommal a fogamzásgátlás világnapja kapcsán készítettek nálunk riportot, melyben Dr. Major Tamás beszélt a hosszútávú  fogamzásgátlás jelentőségéről, elérhető formáiról. Ezen módszerek ma már szerencsére Magyarországon is elérhetőek, a NAP Rendelőben speciális jártassággal rendelkező orvosok dolgoznak akik nagy tapasztalattal rendelkeznek és segítenek Önnek kiválasztani a legalkalmasabb, legelőnyösebb módszert.

 

Richter aranyanyu
A Richter Aranyanyu Díjat 2011-ben hívta életre Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu-könyvek szerzője és a Richter Gedeon Nyrt. A Magyarországon egyedülálló kezdeményezés célja a nők társadalmi megbecsülésének és önbecsülésének növelése. A jelölteket a nagyközönség ajánlhatja egy személyes történet elküldésével három – pedagógus, orvosnő és egészségügyi szakdolgozó – kategóriában. Ezek alapján választják ki az egyes kategóriák 4-4 döntősét. A döntős Aranyanyuk közül kategóriánként egy díjazottat hattagú zsűri választ ki, melynek sorában az alapítók részéről Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetője és Rácz Zsuzsa író foglal helyet, valamint tagja még Dr. Gyarmati Andrea olimpikon, gyermekorvos; Kriston Andrea, a Kriston Intim Torna módszer kidolgozója; Nagy Tímea olimpiai bajnok párbajtőrvívó és  Dobó Kata színésznő. Nagy megtiszteltetés, hogy a NAP Rendelő doktornője, Dr. Bartha Tünde 2013-ban a 4 döntős közé került. A jelölése kapcsán készült a mellékelt film.

 

 

Marie Claire Karácsonyi szám
A Marie Claire magazinban két oldalon összeállítást találnak Bartha Tünde doktornőről, a NAP Rendelő nőgyógyászáról. A beszélgetés érinti a Mályvavirág Alapítványt, a Richter Aranyanyu Díjat és a közelmúlt emlékezetes, nemzetközi visszhangot is kiváltó debreceni szülészeti eseményét is.
mc0

 

 Újra a Méhnyakrákról az RTL Klub műsorában
 Ez alkalommal a Humán Papillóma Vírusfertőzés gyakorlati kérdéseivel kapcsolatban kereste meg az RTL Klub Egészségmagazinja a NAP Rendelő orvosát. Mai tudásunk szerint HPV fertőzés nélkül nem alakul ki méhnyakrák. Szerencsére a védőoltás segítségével nagy biztonsággal meg tudjuk előzni a fertőzés kialakulását, a hagyományos rákszűrés rendszeres elvégzésével pedig megfelelő időben diagnosztizálni és kezelni tudjuk a méhszáj még korai stádiumban lévő elváltozásait. Éljenek Önök is ezekkel a lehetőségekkel!

 

 

Újabb női magazinban a NAP Rendelő
shape1Egyre szélesebb körben ismert a tartós fogamzásgátló módszerek alkalmazásának lehetősége még nem szült nőknél. Mivel éppen ebben az életkorban a legnagyobb a felhasználói hiba lehetősége, így indokolt a legmegbízhatóbb módszert ajánlani ennek a korosztálynak is. A Shape magazin kérdéseire a NAP-Rendelő orvosai közül ezúttal Major Tamás válaszolt.

 

 

 

Csillagpor
csillagpor1Megjelent Priscille Sibley Csillagpor című regénye. Örömünkre szolgál, hogy a kötethez az előszót a NAP Rendelő orvosa, Dr. Bartha Tünde írhatta. A regény cselekménye sokban emlékeztet a 2013-ban Debrecenben történtekhez, amikor egy hónapok óta kómában fekvő anya egészséges gyermeknek adott életet. Jó szívvel ajánljuk figyelmükbe az érzelmekben gazdag regényt.

 

Dr. Major Tamás a Család-Barát műsorban
A NAP Rendelő orvosa ezúttal a Duna Tv vendége volt. A műsorvezetőkkel Dr. Major Tamás beszélgetett kötetlenül a gyermeknőgyógyászat kérdéseiről (és a mormotáról…)