SonoHSG

A meddőségi kivizsgálás keretében rendszerint szükség van a petevezető átjárhatóságának vizsgálatára. Terhesség ugyanis úgy jöhet létre, ha a hüvelybe került ondóváladékban található spermiumok a méh üregébe, majd a petevezetőbe eljutva, ott találkoznak a petesejttel. A találkozást követően a megtermékenyült petesejt innen vándorol a méh üregébe, ahol beágyazódik, s fejlődésnek indul. Meddőségről akkor beszélünk, ha terhesség egy éven keresztül védekezés nélküli rendszeres házasélet ellenére sem jön létre. A kivizsgálás első lépései a peteérés, illetve a partner andrológiai vizsgálata, melyekről részletes ismertetőt találnak honlapunkon. Mivel a petevezető átjárhatósága a megtermékenyítés alapfeltétele, ezt követően ennek ellenőrzése indokolt.

A petevezető átjárhatóságának ellenőrzésére számos módszer ismert. Hiszteroszalpingografia (HSG) során általában érzéstelenítésben a nyakcsatornán keresztül kontrasztanyagot fecskendezünk be a méh üregébe, ami normál esetben a petevezetőkön keresztül a szabad hasüregbe jut. A leletet sorozat röntgenfelvétel készítése után értékeljük. A módszert számos hátránya (sugárterhelés, műszerigény) miatt ma már alig használjuk. A HSG a korszerű ultrahang berendezések birtokában kiváltható egyszerűbb eljárással. Ennek során a méh üregébe felvezetett katéteren át fiziológiás sóoldatot, vagy HyCoSy során az ultrahang számára kontrasztanyagként viselkedő folyadékot juttatunk a méhűrbe, s ennek szabad hasüregbe történő kijutását követjük folyamatos ultrahang ellenőrzés mellett. A vizsgálatot általában előzetesen adott fájdalomcsillapítók mellett végezzük, ami elegendő az enyhe alhasi görcsök okozta kellemetlenség csökkentésére. A katéter felhelyezése után a folyadék áramlását Ön is nyomon követheti a monitoron. A vizsgálatot célszerűen a menzesz után néhány nappal, előre egyeztetett időpontban végezzük. További lehetőség az átjárhatóság vizsgálatára az office hiszteroszkópia, melynek során a méh üregének megítélésére is lehetőségünk van. Ez az új módszer is rövidesen elérhető lesz a NAP Rendelőben. Fenti módszerek előnye, hogy ambulanter elvégezhetőek, hátrányuk, hogy a hasüregben meglévő, a terhesség létrejöttét akadályozó egyéb okokról (leggyakrabban endometriózis) nem nyújtanak felvilágosítást. Ezen eltérések megítélésére hastükrözés (laparoszkópia) útján nyílik lehetőségünk. A beavatkozás lényege, hogy kórházi körülmények között, általános érzéstelenítésben a hasüreget feltöltjük széndioxid gázzal, a köldökön keresztül 1 cm-es metszésen keresztül egy optikát vezetünk a hasűrbe. A beavatkozás során a nagyított képet monitoron jelenítjük meg. A műtét során a kismedencei szervek: méh, petevezetők, petefészkek, a hólyag és végbél hashártyai felszínei jól átvizsgálhatók. Meggyőződhetünk a petevezetők átjárhatóságáról, emellett a kismedencei szervek állapotáról. Hastükrözés alkalmával a diagnosztikai lépésen túl lehetőség van operatív (műtéti) beavatkozásra is.

Az hogy az ismertetett vizsgálatok közül Önnél melyiket a legcélszerűbb igénybe venni, az számos tényezőtől –életkor, előzményi adatok, egyéb leletek eredményei- függ, a legmegfelelőbbet az Ön kívánságát is figyelembe véve választjuk ki.

Szerző

Nőgyógyászati- szülészeti magánrendelőnket 20 éves klinikai gyakorlat és szakmai tapasztalat birtokában alapítottuk 2004-ben. A NAP Rendelő Debrecen legrégebben működő teljes körű ambuláns szülészeti-nőgyógyászati ellátást nyújtó magánrendelője. Célunk a hozzánk forduló betegek magas szakmai színvonalú ellátása, otthonos körülmények között. Rendelőnk a város központjában, könnyen megközelíthető, mégis diszkrét helyen található. Munkatársaink a betegellátás igényei szerint átalakított, a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt, barátságos környezetben várják Önt. A rendelkezésünkre álló műszerpark lehetővé teszi a nőgyógyászati-szülészeti ambulanter betegellátás teljes körű helyszíni igénybevételét. Terhesgondozás területén a korai ultrahang diagnosztikától a terhesség utolsó harmadában végzett tartós magzati szívhangellenőrzésig minden lehetőség adott. Elérhetőségeinket ITT találja, rendelésünkre időpontot internetes bejelentkezéssel vagy akár email-en keresztül is tud kérni. Forduljanak hozzánk bizalommal, várjuk Önöket!

Nőgyógyász Szülész Debrecen